MT nyaraló

Egy újépítésű nyaraló a balatoni lankákon.

Az épület kialakításánál a tájképbe illeszkedő, hagyományos tömeg-formálásra törekedetünk. Tömegének kialakítása a hagyományos házak felépítését követi, az új elem a házak egymáshoz viszonyulása, kapcsolódásuk mai megoldása. Az épületet két a szabálytalan telekhatárokra párhuzamos, egymással szöget bezáró nyeregtetős tömegre tagoltuk, a két tömeg között kialakuló sikátorral / patioval. A patio egyrészt a kint és bent összekapcsolásával a belső világát is gazdagítja, másrész a nyári kánikulában az itt elhelyezett egy-egy nagyobb vulkáni tufa szikla vízzel locsolva kiváló mikroklímát teremt. Az utca felé a ház zárt nyílás arányival a tájra jellemző présházak nyílásarányát idézi, ház főbejárata a két épülettömeget között, az azt összekötő keresztszárnyban alakítottuk ki.
A ház sima fehér, vakolt felületeit natúr fa elemek ellenpontozzák, ezen kívül ami a kerthez, talajhoz kapcsolódik az a helyi kőből - bazalt - készül különböző megmunkálással, így kialakítva anyagaiban nemes, de egyszerűségre törekvő összképet.

MT nyaraló

MT nyaraló

MT nyaraló